Ma 11 órára kellett a TEGYESZ-hez mennünk. Tegnap este együtt átnéztük a bemutatkozó anyagunkat, kivállogattuk a képeket, szóval 90 %-osra befejeztük. Ami még hátra volt, hogy volt egy kép, amit mindneképp be szerettünk volna tenni, viszont ha azt betesszük akkor az utolsó oldalon csak egy kép van, úgy meg olyan hülyén nézett ki, viszont egyszerűen nem volt másik képünk.
Még november végén ünnepeltük egy barátunk szülinapját egy wellnessezéssel, ahol egy másik barátunk csinált néhány képet rólunk is. Úgyhogy este 10 körül felhívtuk, hogy légyszi küldjön néhány képet még most ha lehet és lehetőleg ne viberen, mert a telefonom épp szervizben van. Éjfél körül jutott eszébe, hogy hú, a képek, úgyhogy egy gyors telefon ahol megbeszéltük az e-mail címet, ami amúgy a nevem és gmail, majd 3 perc múlva visszahívott, hogy bocsi, de elfelejtettem mi is az e-mail cím és mondd el légyszi újra és akkor küldöm.
Reggel rájöttünk, hogy ezek a képek mégse tetszenek, úgyhogy átvariáltuk az egészet. Beugrottunk a munkahelyemre nyomtatni, majd úgy értünk oda csiszre 11-re, hogy a metrón még biztosak voltunk benne, hogy tutira el fogunk késni. Még az is belefért, hogy a TEGYESZ előtti sarkon át- vissza- majd újra átmenjünk a zebrán. (PEST MEGYEI TEGYESZ BEJÁRATA A PILLANGÓ UTCA FELŐL VAN!!!)
Kicsivel több, mint egy órát voltunk ott. Egy nagyon szimpatikus kicsit szétszórt ügyintézőhöz kerültünk, aki rengeteget nevetett rajtunk is és velünk is, minden kérdésünkre válaszolt és adott néhány technikai tanácsot is a jövőre vonatkozólag.
Úgy döntöttünk, hogy magyar származási jegyeket mutató 0-4 éves bármilyen nemű gyereket szeretnénk. (Én azért még talán mindig a kisfiú felé húzok.) Nyitottak vagyunk ikrek és testvérek fogadására is. Ikreknél szintén 0-4 éves kor jöhet szóba, testvérek esetén az idősebb testvér maximum 5 éves lehet. Nyílt és zárt örökbefogadást is elfogadunk, illetve szeretnénk felkerülni az országos listára is.
Az egészségi állapotra vonatkozólag egy másfél oldalas listát kellett kitölteni, amiből körülbelül fél oldal az örökbefogadásra váró gyerek családjára, testvéreire vonatkozott. a többi a gyerekre. Különböző betegségek voltak felsorolva és választani lehetett, hogy elfogadjuk, további tájékoztatás után döntünk vagy pedig kizáró ok az örökbefogadáshoz.
Következő lépés a környezettanulmány lesz azt pedig a pszichológiai vizsgálat követi. Utána ha úgy döntünk- úgy fogunk- lehet jelentkezni alapítványokhoz is.