befőttbaba

befőttbaba

Leszívás és Beültetés

2016. szeptember 22. - befőttanya

A Múlt hét hétfőn volt a leszívás, szombaton esküvőn voltunk, úgyhogy a repesztőt ott kellett beadnunk. Szerencsére egy ismerősünk a lagzi helyszínén foglalt szobát, és kölcsönkaptuk az injekció idejére, így nem kellett az autóban vagy a mosdóban szerencsétlenkedni.ok.jpg

Sajnos itt már eléggé feszült a hasam, így nem tudtam úgy bulizni, ahogy szerettem volna, bár nagyon jól éreztem magam, hisz az egyetemi barátokkal voltunk. Imádom azokat az embereket akik körülvesznek a mindennapokban, csak néha nehezen tolerálom, hogy cél az, hogy mindenki parasztabb legyen, mint a másik, plusz nem érdekel, hogy ki napi hány órát tölt a WC-n és milyen büdi lesz a produktum... Szóval ez így most nagyon jó volt.

Hétfőn másodikként kerültem sorra. A doki bejött köszönt csinált egy gyors ultrahangot ami nagyon fájt, majd a fejemhez lépett és felmutatta a hüvelykujját, úgyhogy mosolyogva aludtam el. Ébredéskor már nagyon fájt a hasam, ami másnapig nem is múlt el.

5 Petesejtem lett, amik az orvos elmondása szerint nagyon jó minőségűek. Másnapra az 5-ből 2 termékenyült meg, de dolgoztak még a többin is. Csütörtöki beültetésben állapodtunk meg. Csütörtökön indulásig görcsben volt a gyomrom, nehogy telefonáljanak, hogy ne menjek, mert leálltak a fejlődésben.  Mikor odaértünk több, mint 1,5 órát vártunk arra, hogy sorra kerüljünk, ott is végig izgultam, hogy nehogy bajuk legyen és szóljanak, hogy bocsi menjetek haza.

Végül sorra kerültünk. Nagyon szimpi biológusunk volt, végig mosolygott olyan biztató volt. Elmondta, hogy kettő indult el és az a kettő nagyon jó minőségű, úgyhogy be is ültetik őket. Az elmondása szerint a harmadik nap a 6-8 sejtes embriók számítanak jónak. A mieink 10 és 12 sejtesek voltak akkor. Megnézhettük őket és az egyik, azt hiszem pont a 12 sejtes épp osztódott. Na ez az ami nekem nagyon biztató, hisz szerintem az osztódást már bennem fejezte be, és ha elkezdett dolgozni ott, akkor már tuti velünk marad. Remélem a másiknak is jó ott bent. Már mindegy, hogy 1 vagy 2, lényeg, hogy egészségesen megszülessen/megszülessenek.

Most a beültetés nagyon fájt, sokáig tartott, segédeszközt is kellett használni. Majdnem elsírtam magam az asztalon.

Sajnos aznap mikor a zárókat kaptuk Szentiványinak nem volt jó napja - bár azért továbbra is imádom -. Letolást is kaptam, mert a leszívásos zárón 1x1 utrogestan, a recepten 3x1 utrogestan szerepel. Úgy emlékszem, hogy hétfőn rá is kérdeztem, hogy akkor abból 3x1 amire okézott. Na most kiderült, hogy 3x3-at kéne használni belőle. Azóta így is használom, de azért persze kétségbeestem, hogy elrontottam valamit. Tudom tilos de éjszaka elkezdtem googlizni. Szerencsére nem beparáztatni, hanem megnyugtatni sikerült magam.

A bejegyzés trackback címe:

https://befottbaba.blog.hu/api/trackback/id/tr211688291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása