Ma a facebookon az egyik csoportban aminek ezer éve tagja vagyok volt egy bejegyzés amiben egy várandós és beteg lány a szedhető gyógyszerekről kérdezett. Ő 7 hetes terhes épp, és volt egy vetélése nem rég. Az egyik válaszoló meg is kérdezte, hogy akkor lehet gratulálni? Erre elmesélte, hogy két hónap pihenés után az orvos zöld utat adott, és azonnal meg is fogant a babájuk. Majd a következő komment az volt, hogy tök jó, akkor ügyesek vagytok!
Ezt olvasva nagyon rossz kedvem lett, igen közel vagyok ahhoz, hogy elsírjam magam. Hogy akkor ők az ügyesek? Mi pedig ügyetlenek vagyunk? Mit kell tennünk, hogy mi is az ügyesek közé tartozzunk?
Ez olyan, mint amikor pár hónap házasság után mindenki feljogosítva érzi magát arra, hogy feltegye a na és mikor jön a baba kérdést? Az eleinte majd jön ha jönni akar, illetve a mi örülnénk neki választ, egy idő után felváltja az, hogy most tényleg arra vagy kíváncsi, hogy védekezünk e szex közben válasz? Amin persze a kérdező sértődik meg. És persze ott van az aki tanácsot ad, hogy akkor más pózban kéne csinálni, vagy aki elkezd rábeszélni, hogy vállaljatok babát, mert annál nincs jobb. Vállalnék én, de nem úgy működik, hogy bemegyek a boltba veszek fél kiló kenyeret 2 kiló almát és egy 2 hetes 3,5 kilós barna hajú zöld szemű kisfiút, vagy szőke kék szemű kislányt ízlés szerint.
Nem csinálok titkot abból, hogy lombik programra készülünk, de hirdetni sem hirdetem, ha szóba kerül szívesen ebszélek róla. Bár mostanában egyre többször fordul meg a fejemben a gondolat, hogy közzéteszem, legalább akkor új típusú kérdések jönnének a na és baba helyett? Úgyis ismeretlen terep ez a nagytöbbségnek. Mondjuk ahogy észreveszem akik tudják sem mernek kérdezni, pedig válaszolok szívesen. Talán még jó is, hogy megoszthatom.
Nagyon nehéz, sokszor selejtesnek érzem magam, most még ügyetlennek is. Mint akkor amikor a legelső tüszőrepesztőt kellett beadni, még akkor izomba. Amit adjon egészségügyis, mert izomba mégse szurkáljon laikus. Szerencsés vagyok, mert anya védőnő. Elmentünk hozzá, hogy megbeszéljük, hogy beavassuk és, hogy a segítségét kérjük.. Nem volt otthon, mikor megérkeztünk, felhívtam, hogy mikor jön és mondtam, hogy megvárjuk, mert beszélni szeretnénk vele. Hamar hazaért, bejött a szobába és azzal kezdte, hogy kérdezhetek? Kismama vagy? Én meg csak ültem ott a lila ruhámban és elmondhatatlanul szégyelltem magam, hogy már megint csalódást okozok.
