Tibold január 4-én új munkahelyen kezdett. Az előző helyen nagyon komoly problémák voltak és nem akart ott lenni mikor minden borul. Nagyon jónak tűnt a hely, viszont azt tudtuk, hogy február hónapban a lombik és az örökbefogadás miatt lesz 3 olyan nap is amikor nem fog tudni dolgozni menni. Bement a cégvezetőhöz konkrétan elmondta neki, hogy miről van szó és megbeszélte erre a három napra a szabadságot. Itt a vezető a teljes támogatásáról biztosította. Január utolsó munkanapján a közvetlen vezetője behívatta, megdicsérte és megbeszélték, hogy mi az amiben változást vár, ez egy pénteki nap volt. Majd hétfőn munkaidő végén ugyanaz a a vezető, aki három nappal előbb dicsérte a kezébe adta a felmondását. Közben annyi történt, hogy egy beszélgetés során megemlítette, hogy diszlexiás.