19184 a mi számunk, ezt az írást Dorci barátnőm mutatta, az ő számuk 11372 ami már nem csak egy szám hanem LUCA a legnagyobb bizonyíték, hogy jó helyen vagyok!

Asszem most megint sírni fogok...

11717-es regisztrációs szám. Ezzel kelsz, és ezzel fekszel. Hamar megtanulod, bármilyen osztásban hallod meg a folyosón. Tizenegy héttizenhetes, tizenegyezer héttizenhetes vagy akár egy-egy-hét-egy-hét. Megjegyzed. Örökre. A férjed elfelejti. Két perccel később.
Az asszisztens elkiáltja magát a folyosón és te boldogan, feszengve, türelmetlenül, bizakodva vagy éppen teljesen lehangolva tűnsz el a rendelőben, miközben sok-sok szempár kísér azon a pár lépésen. Próbálják kitalálni, kilátni belőled, hogy hol tartasz és éppen aznap miért érkezhettél. Te is ezzel ütöd el rendre az időt, mikor már az olvasás vagy a sudoku sem tud lekötni. Hogy hívhatják? Hányadszor lehet itt? Mi a baja? Vajon jó vagy rossz hírt kap ma? Bírja még? Feladja? Ki tudja fizetni? Túl fogja élni?

Szent János Kórház, Budai Meddőségi és in Vitro Fertilizációs Centrum.

Hogy milyen centrum? Nem értesz semmit, de pár hónappal később már úgy gurulnak ki az inszem, ovitrell, transzfer, utro, leszívás és fagyi szavak a szádon, mintha mindig is erről szólt volna az életed.

Eleinte nem beszéltek róla senkivel. Próbálkoztok, reménykedtek, csalódtok. Gratuláltok másoknak, búcsúztatjátok a terhes kolléganőket a cégnél és beszálltok a pelenkatortába. Aztán elmondod neki, hogy aggódsz, valami gond van. Már több, mint fél éve… Ő elvicceli azzal, hogy nem tudta, ennyire komoly ez a projekt, majd odafigyel és akkor hipp-hopp. De nem. Megfogadod, hogy nem hozod szóba, ne érezze, hogy erőszakos vagy. Eltelik még egy év, mikor félszegen kimondja, járjatok utána.

Szerencséd van vele, nem mondja, hogy menj és javíttasd meg a női princípiumod. Tudja, hogy nála is lehet gond. Bár mindegyik tudná. Tudod, hogy neked nem lesz nagy kaland elmenni egy újabb nőgyógyászhoz, de félted, hogy mit kezd majd az urológusnál, ahol még soha nem járt.

Mire a pelenkatortás baba épp járni kezd, elérkezik a nap, amit úgy három hónapja írtál a naptáradba. Az első konzultáció, ahol minden szemérmesség örökre elvész, mikor a nyugdíjas orvos írógéppel felveszi az adataitokat és ti lesztek a 11717-es pár. Aznap egészségesen léptek be az épületbe, de ki már a “deformált szerkezetű spermás” és az “inzulinrezisztens pajzsmirigyes” jön.

A beavatkozástól - milyen vésztjóslóan hangzik - még fényévekre vagytok, először legyen rendben az az inzulin és a pajzsmirigy. Ultrahangok hosszú sora, peték érnek-e vagy ciszták pöffeszkednek? Átjárható? Érik? Elég vastag? Mármint a méhnyálkahártya. A tudomány mai állása szerint annak a vastagsága számít. Többen vártok egy öltözőben (vagy vetkőzőben?), ultrahangoznak mikor menstruálsz, bejönnek, mikor vizsgálnak. Mégis inkább bizakodó és boldog vagy, nem érzed, hogy ezzel baj lenne. Pár hónappal később bármilyen fehér köpeny láttán tolnád le a bugyid.

Egyre többet jársz orvoshoz, nem halaszthatod el, mint a bőrgyógyászt, napra pontosan ott kell lenned, ezért előbb-utóbb beismered vagy hatalmasat hazudsz a munkahelyeden. Tudja a főnököd és a lista itt véget is ér. Még mindig nem akarsz róla beszélni. Egy helyen van ez máshogy, ott, a folyosón. Megismersz másokat, tudod, hogy kikkel van együtt peteérésed, tüszőrepedésed. Olyan nőkkel beszélgetsz, akikkel talán az életben soha nem lenne közös témátok, mégis az “aktuális mindent” ő fogja tudni rólad.

És aztán ott találjátok magatokat egy teljesen abszurd helyzetben. Megmondják, hogy mikor ne legyetek együtt, de azt is, hogy mikor igen. Te talán nem tudod még bőr alá sem beszúrni azt a tűt, ha szerencséd van, ő képes rá, így legalább az a nagyjából két hét kényelmesen telik. Csak párszor vesztek össze, mert be kéne adnia az aznapi peteérés serkentőt, de ő valahol sörözik a városban. Nincs is más dolgod, mint izgulni, hogy érjenek peték, de ne túl sokan, közben persze minden városi legendát kipróbálsz. Ha azt olvasod a neten, hogy a jobb lábon ugrálástól jól vastagszik a nyálkahártya, napi több órát fogsz ezzel tölteni. Aztán jön a finálé, keresni valakit a városban, aki beadja a tüszőrepesztőt, mert laikusok ne szurkodjanak tűt izomba. Gyorsan, mert azt írták a papírra, hogy húsz órakor! Ügyeleten, gyerekorvossal, színházi szünetben, bárhol, bármikor, pontosan. Rengeteg pénz és idő van benne, remegsz, hogy azon az egy órán fog múlni.

És azon a napon, mikor végre gyereket csinálhattok, még csak nem is egyszerre hagyjátok el reggel a lakást. Ő 7:30-kor kezd a lakótelepi wc nagyságú “leadóban”. Adnak újságot, bemehet az asszonyka, hogy aztán később az egy méterrel arrébb ülők konstatálhassák, “apa végzett”. Te úgy két órával később érkezel, felveszed a hálóinget, amit akkor vettél, mikor az első fellépésed volt itt. Rutinosan várod az orvosod és nem teszed szét a lábad a dohánytól sárga bajszú bácsinak, aki azért sertepertél ott minden beavatkozásnál, hogy beállítsa az ágyat és a lábtartót. Arra gondolsz, hogy tényleg minden egyes muff érdekli? Mert bizony próbál rávenni, hogy próbáld ki a lábtartót és várd kiterítve az orvosod, még akkor is, ha az éppen ebédel. Sebaj, ez már a célegyenes. Jönnek, sokan, viccelnek és nagyon gyorsak. Egy ijesztően hosszú izével beküldik az átválogatott VIP hadsereget és beállítják az ágyat, mintha ki akarnának lőni. A fejedbe száll a vér és csak arra tudsz gondolni, hogy talán majd most…

Átmész a pihenőbe, ahonnan megeresztesz egy “neked is jó volt?” telefont, hogy aztán a következő két hétben másra se tudj gondolni. Aztán megveszed a tesztet vagy meg sem veszed, mert nincs miért. És ezzel behúznak a neved mellé egy strigulát, hogy a társadalombiztosítás is tudja, még ötször dobhatsz.

Forrás: https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=590694141085587&substory_index=0&id=293317654156572&__mref=message